Backup

Jó időre - terveim szerint legalábbis - ez az oldal tartalékként üzemel majd. Ez azt jelenti, hogy hozzászólás nyista, nem mintha úgy kellett volna két bónusz moderátort szereznem a kommentáradat miatt. Továbbá havonta feldobom ide az aktualizált tartalmat. Lehet, hogy automatizálni kellene valahogy, de ezt majd kitörpölöm.

Mindenesetre ez van. Aktuális bigyók a http://exerblog.info címen.

Az bútoroknak pakolása

Ez egy kissé retrospektív lesz: sok-sok éve már, hogy anyu szobájában franciaágy van. Volt. Van. És akkor ezzel mindent el is mondtam.

Bővebben.

Előre megbeszéltük, hogy megyek segíteni anyám bátyjához a reánk testált franciaágy témakörében. Maga az ötlet nem volt felháborító (különösebben), mert még mindig szívesebben cipekedek, mint például kapálok. Az viszont már nem tetszett annyira, hogy ez ütközik az edzéssel, ami nagy vonalakban az egyetlen szociális vonulat manapság az életemben. Sebaj, távpittyentettem IS-t, hogy ugyan akarjon már segíteni. Akart. Így aztán le volt zsírozva minden, bár az bosszantott, hogy anyám pasijára kellett várnom, mer’ ő tutujázást koncerthallgatott, és ezért muszáj volt késő délután oldalogni az ágyért. Az viszont kurvára idegesített, hogy anyu ahogy hazadugta az arcát, rögvest elkezdett szirénázni, hogy menni, menni kell. Hát bazmeg, ha én egy tutujázást koncerthallgató emberre várok reggel kilenctől, akkor vélhetően senki nem fog beledögleni öt percbe - ha meg igen, hát annál jobb meg is érdemli. Continue reading ‘Az bútoroknak pakolása’

Hajnali műsor

Ha az embert éri valamilyen rossz tapasztalat, általában hajlamos azt hinni, hogy már nem érhetik meglepetések. Így voltam én is: tényleg sok igen gány sorozatból láttam már legalább egy részt. És igen, a brazil, vagy venezuelai, vagy ördög tudja, honnani hozéármándó sorozatokból is megnézek egyet. Általában. Mindegy, a lényeg, hogy a 2:05-től a TV2-n sugárzott német sorozat a mentőhelikopteres nyomorultakról egészen új perspektívát teremtett a szar tévéműsorok kategóriájában. Azt hihette volna az ember, hogy a kobra tizenegy ótóbánpolicáj után nem tudnak újabb mélypontot teremteni ezek a precíz szőke germánok, és de igen!

Az előtte megtekintett, felnőtt nézőknek szánt borzalomról pedig nem tudok szalonképesen nyilatkozni, csak annyit mondanék, hogy az őserdőben éldegélő túlintelligens majmok poénját a Kongóban már kilőtték. Ez is vicces, a nagydarab majom két fokozaton képes üzemelni: gyilkolás és körmönfont sunnyogás. Anyám, borogass…

Vastányér

No, tegnap IS-sel odabasztunk emberül. Mióta kicsit jobb idő van a takonyfolyatós hidegnél, azóta bennem van, hogy toljunk valami kerti mulatságot. Nyilván nem kell nagy dologra gondolni; van nekünk egy vastárcsánk (mint egy nagy tányér), amit aztán jól a meleg fölé helyezve nézünk egy darabig, majd pakolunk bele földi jókat, úgymint szalonna, kolbász, virsli, hagyma. Uborkát is, de az szar lett. A kaja többi része viszont szerintem bőven megérte a macerát. Családék is haraptak belőle, aztán eljött a mi időnk, és alaposan berúgtunk, ha már sötét lett. Tüzeltünk el fadarabokat és borosüvegeket, majd bent játszottunk egy keveset, de kiborítottam a boromat, és a takarítás után nagyon elbágyadtam. Részletekben aludtam olyan 14 órát, persze mire lekómáztam túrni valamit, IS már otthon kísértett. Fenemód elégedett vagyok ám: jót kaja, jó ital, sok alvás. Ja, és megállapodtunk abban, hogy semmilyen utópia nem működhet, aminek bármi köze van az emberi tényezőhöz, de ez igazán csak a hétvégi megvilágosodás volt.

Mean cats

Take a cat. Imagine it (him/her) without the funny whiskers, without the cute nose and ears, without the weird limb called tail, which lives another, cat-independent life attached to this furry anarchronism. Imagine a cat without purring and nice meowing, without the cute paws. And what remains is pure, evil egoism spiced with feral instincts, nothing more. Now that’s what I call a corrupt creature in well designed wrapping. Even so I can’t hate them, because they are free in all terms. My heart is on fire when I see a cat hunting The Evil Grasshopper or they just play around. What a weird thing…




Creative Commons License