Monthly Archive for Április, 2007

Képszerk-képzet

Ma éjjel Internalshadow-val szerkesztettünk egy kis képet a campus rádió egyik, Zajzóna című műsorának lapjához, és oltári nagy röhögés tört ki. Ugyanis én, mint anyagot kajtató és ötletgazda, valami királyságos betűtípust igyekeztem találni. Ezt Internalshadow, mint szerkesztő, meg egyéb tekknikai szakértelem (legfőképp kivágások terén) jól nézte. És ugye beírtuk előnézeti szövegnek, hogy Zajzóna. Mert így kiderül, van-e az adott betűtípusnak ékezetes anyámtyúkja. És ekkor történt az, hogy Internalshadow meglátta a szerepjátékos összefüggést, azaz egy-egy font előnézete egy-egy rendszerbeli kaland vázlatát mutatja :lol: Majd bepislantottam a röhögéstől… ledurrantottam egy képet, nézzétek :lol:

Semmi sem jó

…ez a csütörtök legalábbis egyáltalán nem volt jó. Reggel azzal kezdődött minden, hogy a winchester aszonta, neki elég, ő bizony meghal. Mindenről volt mentés, kivéve azt a táblázatot, amin dolgoztam, szóval 4 napi meló glatt ugrott. Ezután huggerban felmerült, hogy aktualizálni kellene a rég esedékes fürdőkád-témát, ami kimerült a régi fugázás kikapargatásában, és újramicsinálásban - a xiloplast az marha büdös, ez a tanulság. Hát persze, hogy nem ő kente :) Mindegy, ezen túlszenvedtünk, mikor eszembe jutott: mintha M. nevű exemet láttam volna a fősulin valamelyik délután 8O (elméletileg lehetetlen, csak lusta voltam közelebbről megsasolni. Ezzel el is kanoltam az összes jókedvemet (pedig annyi van belőle…), pedig még volt némi befizetnivalóm, ezzel párhuzamosan tárgyalni is kellett a piszkos anyagiakról. Az már csak hab volt a tortán, hogy az utolsó buszt lekéstem, oly elmélyülten tisztogattam az Alfát (szabadság, szeretem) a fateromnál (mert neki van megfelelő olaja). Node tesó pasija (J.) hazahozott, mer’ anyut nem akartuk felverni - ezúton is kösz! Ebből kifolyólag lett egy üveg borom, amit bár elfogyasztok, de nem az igazi. Sóvárogva gondolok a legutóbb szerzett 96%-os alkoholra, amit Internalshadow társaságában óhajtok elfogyasztani… higítva, hát persze :lol: Holnap ettől függetlenül mehetek vezetni, egy rendőr srác az oktatóm. Tudom, hogy gáz ennyi idősen jogosítványért ringbe szállni, de eddig nem kellett. Derűsen gondolok az elsősegg “vizsgára”, amit E.-vel működtünk össze - aki megoldotta már, tudja, most miért röhögök… Lényeg, hogy először fogok vezetni (hivatalosan), tehát nyilvánvaló hibák adódhatnak, pl. a kanyarodás. Lehet, hogy megijedek a túlzott 20 km/h-s sebességtől, és pánikolva kéziféket húzok… hehe :twisted: Hamarabb lesz feketepontom, mint jogosítványom… :lol:

Fősulis mindennapok

Miheztartás végett: az alábbi beszélgetés egy keddi óra, és az órával kapcsolatos beadandó körül zajlott… :lol: amikor is kiderült, hogy hétfő/kedd szünet, pedig tudtam, de azért kiderült még egyszer. Attól, hogy tudom, még nincs eszembe :lol: Continue reading ‘Fősulis mindennapok’